Nem is tudom hogy kezdjek hozzá. Mostanában mindenhol azt hallani, hogy nekem is van Blog-om, meg neki is van. Akkor nehogy már nekem ne legyen. Azért tartottam aktuálisnak, hogy ezt most elindítsam, mert úgy gondolom, hogy egy nagy fordulóponthoz érkeztem életemben. Volt már pár nagy fordulat életemben, amit most konkrétan nem részletezek, lehet menet közben lesznek majd utalások. Télleg nem tudom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, de majd meglátjuk. Művészi körülírásokat ne nagyon várjatok tőlem, hisz nem vagyok író. Nem lesznek ilyenek: a lassan elcsendesedő városban csak néhány lámpa fénye világít, miközben a kora őszi szél a már lehullott leveleket söpri az utcán. Alig pár ember lézeng, ők is inkább valami menedéket keresnek a legközelebbi pub melegében, hogy megvitassák az élet nagy kérdéseit, egy frissen csapolt hideg barna sör kiséretében. Na ilyenek nem lesznek, ez se volt nagy szám, de beletelt pár percbe, míg kigondoltam. :-)
Elsősorban azért indítottam az oldalt, hogy ha kimegyek Angliába, akkor időközönként "papírra" vetem élményeimet, tapasztalataimat, mondanivalómat.
Aki ismer (és aki olvassa a blogomat, biztos hogy ismer) az tudja, hogy már nagyon régóta szerettem volna kimenni Angliába. Hát eljött az ideje ennek is. Most ugye Október 30-a van, már csak hét napom maradt. November 7-e lesz az a dátum, amikor felszáll velem a gép, és remélhetőleg minél tovább kint is tudok maradni. Nem az a tervem, hogy pár hét vagy hónap után hazatérjek. Nálam most a távlati tervben az szerepel, hogy akár 2-3 vagy több évig kint legyek.
Én ezt baromi nagy lépésnek tartom az életemben, hogy mindent itthonhagyva elmenjek. Jó persze nem a világ végére megyek, és amikor tudok haza fogok látogatni, de mégis csak egy másik országba megyek boldogulni.
Azt hiszem azt nem kell részletezni, hogy itthon milyen lehetőségeim voltak, vannak, lesznek a tanári végzettségemmel. Persze lehetne mást is tanulni, meg más is csinálni. Tudom. Én most akkoris eldöntöttem, hogy kimegyek és megpróbálom. Huszonöt éves vagyok, mikor menjek máskor ha nem most?! Mehettem volna már régebben is, de várni már semmiképp nem akartam. Ha most nem lépek, akkor már késő lesz, és egész életemben ezt bánnám. Bízom benne, hogy nem a csalódott hazatérők táborát fogom erősíteni, hanem egy biztos alapra építve meg fogom állni a helyem odakint.
Na jól van nem írok olyan sokat egyszerre, mert aztán meg senki se fogja olvasni...