Az előző bejegyzésben említettem, hogy írok egy kicsit a munkáról... hogy találtam, mi is ez valójában, és miegyéb.
Arról is volt már szó, hogy mikor hazajöttem Olaszországból, volt három hét, amit itthon töltöttem. Nos ebben a három hétben kicsi túlzással, de egész nap a számítógép elött ültem. Akivel minden nap msn-eztem, az tudja, hogy igaz. És az is igaz, hogy akkor Te is egész nap a gép elött ültél. Na mindegy, ez nem lényeg. Szóval ebben a három hétben volt a fő feladatom, hogy valami kézzelfoghatót találjak Angliában. Reggeltől-estig szörfölgettem a neten állások és szállások után kutatva. Többen ajánlottak egy oldalt, ami tényleg nagyon jó volt, baromi sok álláshírdetés található rajta. (nem reklámozom, ha érdekel kérdezd meg :-) )
A gond az volt csak, hogy mindenhol azonnali kezdéssel keresnek embereket. Nekem meg már régóta meg volt a jegyem november 7-re. Tehát ez inkább csak tapogatózás volt. Rengetek babysitter, au-pair állás is található ezen az oldalon. Gondoltam egy-két helyre elküldöm az önéletrajzomat, képekkel és egy kísérő levéllel. Itt elmondhatom, hogy mindenkinek ugyan azokat a képeket és kísérőlevelet küldtem. Egész életemben úgymond gyerekekkel foglalkozta, tehát az önéletrajzommal nem volt gond. A kísérőlevélben pedig őszintén bevallottam, hogy nem tudok vasalni. :-) Kb. 10 helyre küldtem el és három választ kaptam. Az nm is olyan rossz arány. Az első elég komolynak tűnt, beszéltem is vele telefonon és megbeszéltü, hogy november 7-én találkozunk személyesen. Aztán egyszer írt egy mailt, hogy betöltötte az állást. A másik nem érdeklődött utánam, csak közölte, hogy köszöni a jelentkezést, de megtalálta a babysitterét. A harmadik érdeklődőtől pedig egy mail kaptam, hogy azon a hétvégén kéne találkoznunk, akkor megy a többi jelölt is. Na mondom erről is lecsúszom, hiszen nem volt rá esély, hogy én ott legyek hétvégén. Írtam neki, hogy ez nem fog összejönni. Én már le is tettem a dologról. A válaszom után öt percre jött az ő válasza: ... Ezt még meg kell beszélnem a feleségemmel, mert nekünk elsejétől kéne a babysitter, de majd akkor felhív, vagy ír...!  Azon a hétvégén, amikor találkoznunk kellett volna, vasárnap ebéd közben csörög a telefonom. Láttam, hogy angliai szám. Pulzusom kétszázon. Felvettem, és ez az ember hívott. Kérdezgette, hogy mikor érkezem Londonba, melyik reptérre, tudok e vezetni és egyéb részletes kérdések. Beszéltem a feleségével is, mondta, hogy nagyon tetszik nekik az önéletrajzom, aranyosak a képeim (Mablethorpiak: a Casey és Louise-os közös képemet küldtem, meg amikor a birmingham-i szenzációs négyest szolgálom ki teával :-) ). A lényeg a következő mondat volt. Nem biztos, hogy ki tudunk menni eléd a reptérre, de mindannyian nagyon várunk és akkor te leszel a mi új babysitterünk. Először fel se fogtam, hogy mit mondott. Kérdezték, hogy va e valami kérdésem, amire csak azt tudtam mondani, hogy estig gondolkodom és írok majd egy mailt.
Azóta folyamatos kapcsolatban vagyunk, megbeszéltünk minden részletet és mindenki nagyon várja, hogy november hetedike legyen.
Nagyvonalakban: Victoria nyolc éves, James hat éves. Ők vannak ketten. Reggel enni kell adnom nekik, majd kilencre kocsival elvinni őket a suliba és háromra értük menni. Otthon megint enni adni nekik és fél hétig velük lenni, míg a szülők hazaérnek. Mosnom kell a gyerekek ruháit, egy részét pedig a szupermarketbe kell elvinni, ahol kimossák és kivasalják. És ennyi, se főzés, se takarítás. Ja, természetesen a saját lakrészemet nekem kell takarítani. Napközben háromig és este fél hét után szabad vagyok, hétvégék szabadok. A családnál fogok lakni, tehát szállás és kaja biztosítva. Lesz egy saját lakrészem, nagy szobával, TV-DVD-Laptop-Internet. Kocsival dolgozom, ha nekik épp nem kell, hétvégén is használhatom.
Szerintem nagyon jól hangzik. A családfő jó fejnek tűnik, most már csak az kell, hogy a gyerekek elfogadjanak. Remélem ezzel sem lesz gond.
Azt hiszem ennyi lenne mostanra, a következő bejegyzés már Woking-ból érkezik majd.